A Kormány döntése alapján a Pest megyei önkormányzatok és a Pest megye területén lévő vállalkozások fejlesztései a 2016-2021 közötti időszakban, a hazai központi költségvetés terhére, összesen 80 milliárd forint pénzügyi támogatásban részesülnek a Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014–2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014–2020 megvalósításához nyújtott célzott pénzügyi támogatásról szóló 1295/2016. (VI.13.) Korm. határozatban foglaltak szerint.

A forrást a PM központi költségvetési fejezete biztosítja a Pest megyei fejlesztések előirányzaton. A célzott pénzügyi támogatással kapcsolatos szakmai koordinációt a PMterületfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős szervezeti egysége, a forrásfelhasználás pénzügyi koordinációját a PM költségvetési-gazdálkodási szakterülete látja el. Az Önkormányzat a támogatás felhasználásával kapcsolatos eljárásban stratégiai partnerként közreműködik. A támogatási program megvalósításával összefüggő, „lebonyolító szerv” szintű feladatokat a Magyar Államkincstár végzi.

2021. évi pályázatok

Mikro-, kis- és középvállalkozások eszközbeszerzésének támogatása és telephelyfeltételeinek javítása Pest megye kedvezményezett besorolású Ceglédi, Nagykátai, Nagykőrösi és Szobi járásaiban (PM_KOMPLEX_KKV_2020)  című Pályázati Kiírás keretében támogatott pályázatok.

Támogatott pályázatok.

2020. évi pályázatok

Nyolcmilliárd forintnyi turisztikai fejlesztés valósulhat meg Pest megyében a kormány 4,3 milliárd forintos támogatásával.

Támogatott szállodák

Támogatott panziók

2019. évi pályázatok

Pest megyei önkormányzatok kaptak támogatást csapadékvíz-elvezető rendszerekre

Támogatott pályázatok

2018. évi pályázatok

Több mint 7,5 milliárd forintból újíthatnak fel belterületi utakat Pest megyei települések

Támogatotti lista

4,5 milliárd forint Pest megyei önkormányzati bölcsődék fejlesztésére

Pályázati hír

Pályázati adatlap

Pályázati kiírás

Eszközlista

A Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások telephelyfeltételeinek javítását támogató pályázati felhívás

Pályázati hír

Pályázati kiírás

Pályázati adatlap

„Önkormányzati tulajdonú óvodai ellátást nyújtó intézmények fejlesztésének támogatása Pest megyében”

Pályázati hír

Támogatotti lista

"Az önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása Pest megye területén"

Pályázati hír

Pályázati kiírás

Pályázati adatlap

Több mint 4 milliárd forintot nyert el belterületi csapadékvíz-gazdálkodásuk fejlesztésére, korszerűsítésére 26 Pest megyei önkormányzat

Pályázati hír

Támogatotti lista

2017. évi pályázatok

„Mikro-, kis- és középvállalkozások eszközberuházásainak támogatása Pest megye területén”  (PM_KKVESZKOZ_2017)

Pályázati kiírás

Pályázati adatlap

Önkormányzati tulajdonú óvodai ellátást nyújtó intézmények fejlesztésének támogatása Pest megyében  ”  (PM_OVODAFEJLESZTES_2017)

Pályázati kiírás

Pályázati adatlap

Eszközlista

Önkormányzati tulajdonú egészségügyi-alapellátást nyújtó intézmények fejlesztését támogatása Pest megyében”  (PM_EUALAPELLATAS_2017)

Pályázati felhívás

Pályázati útmutató

Pályázati adatlap

„Települések felszíni csapadékvíz-elvezetés létesítményeinek fejlesztése, a települési vízgazdálkodás korszerűsítésének támogatása Pest megye területén” (PM_CSAPVÍZGAZD_2017)

Pályázati felhívás

Pályázati útmutató

Pályázati adatlap

Tisztelt Pályázók!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az „Önkormányzati tulajdonú egészségügyi-alapellátást nyújtó intézmények fejlesztésének támogatása Pest megyében” (PM_EUALAPELLATAS_2017) című felhívásra 2017.08.24. 08:00 órától, a „Települések felszíni csapadékvíz-elvezetés létesítményeinek fejlesztése, a települési vízgazdálkodás korszerűsítésének támogatása Pest megye területén” (PM_CSAPVÍZGAZD_2017) című felhívásra 2017. 09.18. 08:00 órától adóhatóak be pályázatok.

2016. évi pályázatok

„Belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása gazdaságfejlesztési céllal Pest megye területén”

Pályázati felhívás

Pályázati útmutató

Pályázati adatlap

„Mikro-, kis- és középvállalkozások telephelyfeltételeinek javítása Pest megye területén”


Pályázati felhívás

Pályázati útmutató

Pályázati adatlap

Tisztelt Pályázók!

Felhívjuk figyelmüket, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium a 2016. december 22-én a Pest megye célzott pénzügyi támogatása terhére meghirdetett két első pályázati konstrukció, az „Önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása gazdaságfejlesztési céllal Pest megye területén” (PM_ONKORMUT_2016), továbbá  a „Mikro-, kis- és középvállalkozások telephelyfeltételeinek javítása Pest megye területén” (PM_KKV_2016) Pályázati Útmutatóját – a felkészülési időszakban beérkezett kérdések alapján –  minimális mértékben módosította az alábbiak szerint:

-    A  csatolandó mellékletek pontosításra kerültek a 7.2 táblázatban.
-    Az „Önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása gazdaságfejlesztési céllal Pest megye területén” Pályázati Útmutatójának   5.11 és az 5.1.2 fejezetekben pontosításra került  a járdaépítés, járdafelújítás támogathatósága.

A honlapon már a módosított Pályázati Útmutatók találhatók.

Kérjük, hogy a pályázat beadásakor a fentieket vegyék figyelembe!

Pályázati útmutató (Önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása gazdaságfejlesztési céllal Pest megye területén)

Pályázati útmutató (Mikro-, kis- és középvállalkozások telephelyfeltételeinek javítása Pest megye területén)