Magyar EU-elnökség eredményei a kohéziós politika területén

Az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége egy olyan "Erős Európa" megvalósítását tűzte ki célul, amely épít az alapokra és védelmezi a jövőt. A Kohéziós Politika kulcsfontosságú prioritás volt a magyar elnökség átfogó stratégiáján belül. Törekedtünk, hogy erősítsük a Kohéziós Politikát és folytassuk a jövőjéről szóló vitát, hiszen egy gazdaságilag kiegyensúlyozottabb Európai Unió világviszonylatban is versenyképesebb lehet. Egy erős Kohéziós Politikát, integrált fejlesztési politikát képzeltünk el, amely hatékonyabban tud reagálni az új kihívásokra és alapvető eszköze lehet az Európa 2020 Stratégia végrehajtásának.

A magyar elnökség egyik fontos eredménye a Kohéziós Politika jövőjével kapcsolatos Tanácsi következtetések 2011. február 21-én történő elfogadása volt az Általános Ügyek Tanácsának ülésén. Kiemelt jelentősége, hogy ez az első, a Kohéziós Politika jövőjét meghatározó tanácsi következtetés, amely megfogalmazza a 2014-2020-ig terjedő időszakra vonatkozó Kohéziós Politikai célkitűzéseket. A dokumentum összefoglalja a Kohéziós Politika jövője kapcsán kialakított tagállami konszenzust, valamint beazonosítja a további tárgyalásokat igénylő problémás kérdéseket. A tanácsi következtetésekkel a magyar elnökség elérte egyik kiemelt célját, és érdemben megkönnyítette a 2011 szeptemberében megjelenő jogszabály-csomag tartalmának vitáját.

Ezt követően a magyar elnökség 2011. március 31 - április 1. között magas szintű találkozót rendezett a Kohéziós Politika jövőjéről Budapesten. A rendezvényen a tematikus koncentráció és rugalmasság, valamint a Kohéziós Politika eredmény-orientált megközelítésének témaköreit vitatták meg a résztvevők. Az érdemi vita megalapozásához a magyar EU-elnökség vitaindító dokumentumokat készített. A konferenciát követően az eredményekről összefoglaló készült, amely az informális miniszteri találkozó keretében rendezett politikai vita megalapozását segítette.

A Kohéziós Politika jövőjéről szóló vita a Strukturális intézkedéssel foglalkozó tanácsi munkacsoportban (SAWP) folytatódott tovább, ahol az előzetesen meghatározott kérdésekre összpontosítottunk, továbbá feltérképeztük a felmerülő tagállami kérdéseket és aggályokat. A munkacsoportüléseken négy téma kapott kiemelt figyelmet: a stratégiai programozás; a Kohéziós Politika végrehajtási rendszere, illetve annak egyszerűsítési lehetőségei; a Kohéziós Politika integrált megközelítése; az eredményorientált megközelítés.

A Kohéziós Politikáért felelős miniszterek találkozójára 2011. május 20-án került sor. Az ülés célja a 2011 őszén nyilvánosságra kerülő, a Kohéziós Politika jövőjét tartalmazó jogszabály-csomag tartalmának befolyásolása, valamint a politika eredményeinek megtartására irányuló erős politikai üzenetek megfogalmazása volt. A találkozó napirendjén a tematikus koncentráció, valamint az eredmény-orientált megközelítés szerepelt. Az elért eredményekről összegző elnökségi következtetést adott ki a magyar elnökség.

A magyar EU-elnökség komoly hangsúlyt helyezett az Európai Parlament-barát elnökség kialakítására. Érdemi egyeztetéseket folytattunk az Európai Unió Tanácsával, az Európai Parlamenttel és az Európai Bizottsággal, annak érdekében, hogy a Lisszaboni Szerződés gyakorlati nehézségeiből fakadó intézményközi konfliktusokat csökkentsük, elősegítve a minél hatékonyabb közös döntéshozatalt. A Kohéziós Politika és területi kohézió kapcsán Fellegi Tamás miniszter úr az Európai Parlament Regionális politikáért felelős szakbizottsága előtt 3 alkalommal is beszámolt a magyar EU-elnökség eredményeiről.

 

A magyar elnökség eredményei a kohéziós politikában - angol nyelven

A magyar elnökség eredményei a kohéziós politikában - összefoglaló

Magas szintű szakértői konferencia - összefoglaló

Informális miniszteri találkozó - 2011. május 20. - összefoglaló

Elnökségi következtetések - 2011. május 20.

EP Regionális Fejlesztési Bizottság előtti beszámolók:

Fellegi miniszter úr  január 26-ai beszéde

Fellegi miniszter úr április 12-ei beszéde

Fellegi miniszter úr nevében Kovács Tamás helyettes államtitkár úr július 11-ei beszéde

Menü

Főoldal

Navigáció